Tudom, hogy régen hoztam új fejezetet és ezt se lehet igazán annak nevezni, de ígérem rajta vagyok az ügyön. Nem sokára hozom a másik részét, de addig is itt van ez. Olvassátok szívesen és ne haragudjatok a lusta íróra. :D Ha már nem emlékeztek mi volt ezelőtt a fejlécben az ESEMÉNYEK címszó alatt találtok emlékeztetőt.
Szerda és Csütörtök között
Szemszög: Hard
Óvatlan mozdulatokat lépet, felelőtlenül járkált, fejét felemelve. A legkönnyebb áldozat, szinte elejtésre vár, mint az őz, aki a patakból iszik. Figyeltem minden rezdülését, mikor a fülét hegyezte és akkor is, mikor válla felett sandított a mögötte lévő kihalt sikátorba. Árnyék voltam, az ő árnyéka, ha lépett vele együtt léptem én, s ha megfordult elrejtőztem a sötétben. Szinte percenként lepődtem meg magamon, hogy milyen profi vagyok.
Nem vett észre a gyilkos, de tudta, hogy követem, nevezhetnék hatodik érzéknek, vagy egyéb marhaságnak, a lényegen nem változtat. Lépéseit megtriplázta, bár ezzel csak nekem adott lehetőséget, hogy a közelébe férkőzzek. Aztán hirtelen megállt.
Megfordult és egy pisztolyt szegezett rám, majd felhúzta a kakast.
Fülemben dobogott a szívem, olyan kétszáznál járhat a verése, félő szívrohamot kapok húsz évesen.
- Gyere elő! Vagy lelőlek! – kiabálta a sötétbe.
Ekkor nyugodtam meg végleg. Nem lát, a fegyvert nem rám irányította, csak a feketeségbe. Hm. Ez vicces lesz.
Hogyan lőne le, ha? Persze, majd önként kitáncikálok elé, hogy ólmot eresszen belém.
Vártam a falnak lapulva, lélegzetemet minimálisra csökkent, ez könnyebben ment, mikor már teljesen passzívállapotba zuhantam, félelem ügyileg. A gyilkos már nem volt annyira nyugodt, mint én. A keze remegett, biztos voltam benne, hogy az első neszre elsütné.
Akkor használjuk ki – gondoltam.
Lábam mellett volt néhány üres üveg, az éjjellátó szemüvegemben tökéletesen láttam mindet. Egy gazellát megszégyenítő mozdulattal felkaptam kettőt. Mozgásom kábé nulla munkazajjal járt, a sztreccs anyag se susogott rajtam.
Oké. Nincs olyan messze tőlem. Most. Most kell lépnem.
Elhajítottam bal kezemben lévő heinekent a sikátor szembenlévő falának, mely szerencsére hangos csörömpöléssel múlt ki. Ahogy sejtettem a gyilkos tüzelt, majdnem mind a hat tárát felhasználva. Pancser! Ez alatt kiléptem a kukák közül és két három ugrásszerű lépéssel mögötte teremtem. Erősen kupán vágtam a másik üveggel.
Nem ájult el, de enyhén megtántorodott, így volt alkalmam egyetlen erősségét kicsavarni kezéből. Amint egy kicsit magához tért elkezdte a levegőt ütni, engem akart eltalálni, de nem látott semmit és senkit. Le kellett nyugtatnom, a stukkerrel a kezembe még egyszer rásuhintottam, most már a tarkójára.
Nem kalimpált tovább.
- Azta – csúszott ki a számon.
Ott álltam a pasas mellett egy pisztollyal a kezembe. Váó! Most mi lesz? Vigyem be a rendőrségre?
- folytatjuk -
