2. fejezet

A hippi színre lép

Hétfő (kicsit később)

Szemszög: Tessa

Hard megint a lógásra hajtott. Mikor én, már eleve késve érkeztem meg a parkolóba, ő még mindig elmélkedve… Nem is! Mosolyogva állt Ves Bentleyének támaszkodva. Sokszor csinálja ezt, akárcsak Ves, folyton elmosolyodnak csak úgy a semmitől. Ja, és még Hard tart engem dilinyósnak!

Mellé hajtottam az én kis Priusommal. Talán megvan az oka miért neveznek faölelgető lombrágó hippinek, az öltözködésem, a megnyilvánulásaim, mind erre utalnak, akárcsak a kocsim. Ám Josh Madigen szerint van életcélom, ami jó dolog. Kár, hogy mások nem így látják. Na, de mindegy, minden ember másképp küzd, én a szavakkal… embere válogatja.

- Verőfényes napot Hard – köszöntem, mikor végre utolértem az aula felé vezető úton.

- Neked is Tessa, bár nem biztos, hogy…

- Ne folytasd! – Tapasztottam be ujjaimmal száját.

Próbált kiszabadulni, de egy percig tartottam. Mutattam, hogy vegyen nagylevegőket, hogy szívja be a kellemes esős aszfalt illatát, majd pedig fújja ki és tüntesse el mára.

Mikor kiszabadította magát, röhögve kérdezte:

- Mire jó a heti dili?

Hát igen, erről beszélek, lehet fura vagyok... jó, az vagyok, de mások se akarnak jobban megismerni. Legalább Hard kedvel és gimnázium óta tűri az agymenéseim. Régen sok barátunk volt, összesen heten, de csak mi ketten maradtunk. Részben azért, mert a többiek máshova mentek tovább, de részben azért is, mert Hard nagyon megváltozott… Nem, ez sem jó! Ő nem változott, csak a körülötte lévő események. Egyik pillanatról a másikra belecsöppent egy drámatörténetbe és a „többiek” nem bírtak nem szánalommal ránézni. Talán azért vagyunk a legjobb barátnők, mert én elhiszem, mikor nevetve azt mondja: jól vagyok. Viszont ettől még aggódom érte, még a magam fura módján is.

- Hogy tudd, nem Ufó vagyok, aki elfoglalta Tessa testemet.

- Két kiló méterről tudom, hogy nem vagy földönkívüli – sandított rám célzóképpen. Nem igazán jöttem rá, mire érti ebben az esetben, s ő mintha olvasott volna gondolatim közt, megválaszolta. - Ugyanis még azok se vennének fel ilyet – bökött ujjával a rózsaszínbe, keverve kékbe bújtatott tunika ruhámra.

- Nem tetszik? Tegnap varrtam.

- Nem értem Mrs. Pointer, hogy bír veled – (Mrs. Pointer a kreatívóra tanára. Szabás, varrás a szakterülete.)

- Ő látja bennem kreativitást – biccentettem fennkölt mondatomra.

- Aham – nyammogot. – Most már ketten vagytok.

Kinyitotta előttem a mahagóni fából készült robosztus ajtót, beléptünk. Öt perce már elkezdődött a tanítás, de még mindig járkáltak diákok a folyosón. Sokan közülük megcsodálták művemet, dicsértek, hogy szép, bár a szemük elárulta, hogy csakúgy, mint Hardnak, nekik se jött igazán át a művészetem.

- Biokémiám lesz – jelentettem, mikor az aula túl végébe értünk. - Neked?

- Irodalom és nyelvismeret – válaszolt rövid agytörés után.

Beletúrt barna, göndör hajába és köszönés nélkül elindult a másik irányba, mint ahova nekem tartanom kellett volna. Messze járt már, mikor utána kiáltottam folyosókat betöltő hanghordozással.

- Verőfényes napot, míg nem találkozunk. Én kicsi Hám!

- A nevem Hard – hangzott a válasz.

- Én ilyen erőszakos szót ki nem ejtek a számon - mosolyodtam el.

Hard ejtett egy kézrezgetés, persze nem fordult meg, az túl nyálas lett volna neki, majd eltűnt a kanyarban, ahogy én is egy másikban. Bár reggel szemerkélt egy kicsit az eső, úgy éreztem valóban verőfényes napunk lesz, s ha nem, teszek róla, hogy legalább H elhiggye.

> (tekerés előre)

H-val ebédnél találkoztam újra, már sokkal jobb színben volt. Arca is kipirult, nyilván testnevelésről jött. Szeretett sportolni, főleg karatézni, annak ellenére is imádta, hogy én elítéltem miatta. Mondjuk nem is igazán érdekelte a véleményem. Elintézte egy bamba mosollyal és kész. Igaz, mint mondtam nem szerettem, hogy ilyen sportot űz, de csak magát a verekedést nem csíptem, attól függetlenül, mindig ott voltam a meccsein és szurkoltam neki. Ha valóban hippi lennék ezt megtettem volna érte? Talán nem… vagy igen?

Tálcájával helyet foglalt mellettem, kémlelni kezdtem tartalmát. Hot-dogot vett és Colát. Látta elítélő pillantásom, sokszor nyavajog, hogy túl anyáskodó vagyok és hogy őt nem érdekli az, amit mondani akarok táplálkozásával kapcsolatban. Ez is egy ilyen megnyilvánulás volt.

- Jaj, ne nézd így a kajám! Tudom a Hot-dog nem ebéd, és a Cola árt a fogaknak, de ez az én enyém, a lombozat a tiéd – Fintorodott el, mikor meglátta a salátám.

Na és! Szeretem a salátát és nem eszek húst, attól is hippi vagyok? (Költői kérdés volt.)

- Jól van, nem szólok semmit, ha arrébb csusszansz eggyel. Rosszul vagyok a hús szagától.

Hard pihenten bámult az arcomba, amolyan, ugye ezt most nem mondod, komolyan nézéssel. Viszont úgy látszik, valóban jól ismer, mert szó nélkül átköltözött.

- Tudod, néha elgondolkodom, miért is vagyunk mi barátok? – förmedt azért fel, amolyan játékból haragszom rád, te kis nyomi módra.

- Mert te vagy a negatív töltetű én meg a pozitív töltetű atom. Vonzzuk egymást, mit vas a mágnest.

Elmosolyodott, de nem igazán láttam benne valódi jókedvet, de lehet, hogy csak beleképzelem. Neki látott a Hot-dognak s ezzel egy kis időre beszüntettük a beszélgetést. Én is neki estem újra a salátámnak, sok volt rajta az ecetes szósz, úgyhogy nem igazán ízlett, de farkaséhes voltam, kénytelen voltam befalni.

Épp egy sajtgolyóval birkóztam, ami akaratom ellenére, folyton lecsúszkált villámról, mikor megláttam Vest egy szőkeséggel. Ves irdatlanul helyes, okos és nagyon, de nagyon izmos, ezért egyből utálni kezdtem a kis csontkollekciót. Persze előjöttek bennem a béketöltetek, hogy senkit sem szabad utálni úgy, hogy nem is ismerem, meg jobb a béke, mint a harc, de már időtlen idők óta tetszik nekem Ves Madigen. Csak az a baj, hogy ő tabu. Az LBm bratyójával nem kezdhetek ki, na meg Ves másképp nem is tud rám nézni, mint Hard egyetlen lüke barátjára.

H rengeteget mesél Vesről, szereti a bátyját, de mindig leszögezi, hogy Ves nem igazán egy jó pasi, csak, mint jó barát, de ebben szerintem hatalmasat téved. Ves igen is nagy fogás lenne bárkinek. Sportol, benne van a diákkörben és fizikából több első helyezése van, mint égen a csillag. Számomra ő nagy ő, de főleg azért, mert mindenkivel kedves még velem is. Na és ő olyan valaki, aki talán nem nézne idióta hippinek, csak hippinek.

Álmodásaim miatt történhetett az, hogy nem vettem észre, amikor Hardot két benga állat fellökte. Székestül borult a padlóra, a tálcája tartalma pedig rá. Olyan gyorsan történt minden, hogy levegőt venni sem volt időm. A két szumóbirkozó tovább verekedett, az egyik nyilván elcsúszott a kólás padlón és Hard lábára esett. Hard nagyot sikoltva reagált a fájdalomra. A fiúk még ekkor se törődtek vele, feltápászkodott az elesett és a másiknak rontott, aki bambán figyelte barátnőm küszködését.

Ekkor már nem bírta, odarontottam a kettő közé és felrikoltottam, hogy hagyják abba, de én is csak légy fingnak bizonyultam a levegőben.

- Állj arrébb hippi csaj – duruzsolta az egyik.

Megbotlottam valamelyik lábában, mikor újra próbálkoztam és Hard mellé pottyantam. A bokáját fogta s mérgesen dörmögte a káromkodásokat. Szemeiben harag gyülekezett, ha talán nem fájt volna neki úgy nagyon, talán ő is beszállt volna a bunyóba.

- Jól vagy? – kérdeztem aggodalmasan.

Nem válaszolt.

Ekkor Ves tűnt fel, aki még nálam is jobban féltőn nézett Hardra. Kérdezni akart valamit, de Hard elfordította róla tekintetét. Gyűlölte, ha sajnálják, elégszer megkapta már ezt a pillantást. Nem akarta pont a tesójától ismét viszont látni.

Ves talán Hard miatt, hogy negatívan fogadja féltését, vagy talán, amiatt amit vele tettek… A lényeg, hogy közéjük rontott. Elválasztotta a kettőt egymástól és úgy kiabált a képükbe, hogy most már aztán elég. Tudták, hogy Ves ellen még együtt se lenne esélyük, így hát lenyugodtak és elkullogtak a nézőközönség sorai között.

Ves a többiekre is ráparancsolt s mivel volt tekintélye tiszteletben is tartották kérését. Aztán felénk fordult. Addigra már én és Hard is felkanalaztuk magunkat. Jó szerivel nekem semmi bajom nem esett, H kapott mindent. A ruhájából, hajából csöpögött a Cola, még a Hot-dog is nyomot hagyott rajta. A lábára rá tudott állni, de nyilván piszkosul fájt.

- Megvagy? – kérdezte húgától Ves.

- Meg – válaszolta.

Még mindig vérben forgott a szeme. Mérges volt és nem csak a barmokra, Vesre is. Tudom, hogy így van, nem egyszer hallottam, hogy utálja, ha Ves úgy bánik vele, mint egy kis porcelán vázával.

- Megígérem, kamatostul visszaadom nekik – ezt a mondatot Ves nyilván nyugtatgatásnak szánta.

Hard nem szólt semmit, csak elindult kissé bicegve a budi irányába. Követni akartam, bár tudtam, hogy jobban örülne, ha békén hagynám, sőt kissé féltem attól, hogy mindent az én nyakamra zúdít majd, ezért inkább maradtam bátyja mellett.

- Bátor cselekedet volt tőled ez a kis közbelépés, Tessa – szólt Ves.

- Hát, nem sokat számított – elmosolyodtam. – A tiéd azért valamivel hatásosabb volt.

Erre rajta is megjelent egy ferde somoly, de aztán felsóhajtott és aggodalmasan így folytatta:

- Attól tartok Hard nem igazán díjazta.

Nem tudtam mit válaszolni, eléggé lehangoló volt Ves pillantása, aki csak a legjobbat akarta H-nak, de ő csak eltaszítja. Ám valamilyen szempontból érthető a viselkedése. Folyton csak megvédik, mindenki óvja, még az esőtől is. Meg kell találnia azt a valamit, ami által kibontakozhat, és amiben már nem a kicsi Hard lesz. Féltem, még ha nem is örül ennek, féltem, amiatt, hogy olyat talál magának, ami nem éppen a legjobb dolog.

A szőkeciklon belibegett a képbe elvonta magával Vest, aki köszönés helyett csak biccentett nekem.

Hát igen, ez durva volt – összegeztem magamban a történteket.

Elindultam a mellékhelyiség felé, hogy megnézzem, hogy van Hard. Közben azon elmélkedtem, hogy nem éppen jött be a verőfényes nap.