Eredményhirdetés - Műfaj novella pályázat

Dobpergést!

Meg van a nyertes hölgyeim. (és uraim) Nem húzom az időt bevezetővel, a nyertes:

Cassie – II. novella

A szavazás eredményét, amikor lezártam egyenlő volt, 18 -18 szavazat mindkét pályaműre. A döntés tehát megint rajtam állt. Próbáltam elvonatkoztatni, helyesírási hibáktól, szerkezettől és csak a történet magát figyeltem. Az első, Johanna pályaműve nagyon megfogott sokáig is gondolkodtam rajta, hogyha én lettem volna a főhősnő hogyan viszonyultam volna a szellemhez. És mérges lettem-e volna, hogy megölt. Ám Cassie novellája több kérdést vetett fel bennem, több minden volt homályos és tovább foglalkoztatott. Így úgy döntöttem, ha nehéz is a választás Cassie-re voksolok.

A díjad ez az emléklap:

Egy hónapig előkelő helyen hirdetem a blogod, valamint véleményezem a novellád. Ez utóbbit e-mailen küldöm.

Gratulálok mindkettőknek, nagyon szép művek! Csak így tovább előre. :)

Másik föld

gy halk dallam. Nincs szöveg. Nincs jelentése. Csak zene, csak szól, lüktetet. A légzésem ráhangolódik, már a szívem is ritmusra dörömböl. Nyughatatlan, kis harag. Most újra egy párafelhő jelenik meg, ahogy a levegő távozik belőlem.

Egy hang a fejemben szól hozzám: - Miért bámulod az eget, olyan kitartóan? Nem értik, hogy tudni akarom. Mindent, amit ember még nem fedezett fel. Egy parányi kis csillag vagyunk a galaxisban. Miért ne lehetne több? Miért ne lehetne még egy föld?

A bőröm viszketni kezd, szorongás tör rám. Valaki figyel! Kémlelem a tájat magam körül, de a vak sötétben az orromig se látok. Tudjátok, van az az érzés, hogy figyelnek, mint ahogy a filmekben, elmész egy kép előtt, úgy érzed követ a szemével, viszont ha visszanézel rá, nem látsz semmi szokatlant. Vagy ha elhaladsz egy fordulónál, mintha valaki a sarokba állna, és még a szél is megremegteti a virágokat, de ismét negatív. Hát én pont így érzetem, ám itt nem volt semmi, csak én. A szél se fütyült. Egyedül voltam.

Az érzés még sem csillapodott, mint egy idegesítő kis kattogás a fejemben, amitől egy idő után mindenki becsavarodna. Mégsem tehettem mást, visszafeküdtem az avarra. Már nem volt ugyanolyan, már nem volt dallam. A varázslat elszállt, kész a bűvész titkát leleplezték. Elég egy kis viszolygás és paff, a nyugalom szigete oda. Tudtam, hogy nem jövök ide többet. Ez volt az utolsó, hogy a töltésen bámultam a csillagokat. Ideje felnőni mondta Pán Péter és elrepült Sohaországba. Nevetnem kellett ezen a képzavaron, talán kínomban tettem. Elég volt az álmodozásból, éreztem, hogy élni akarok.


Már indultam, amikor utoljára felnéztem és elgondolkodtam: - Vajon engem néznek? A csillagok között ott fent, az egyik talán egy másik föld. Talán valaki most épp ezt a csillagot nézi, és ugyanezen agyal. Van rá esély. Fintorogva megráztam a fejem. Semmi kétség, eltévedtem. Eddig rossz úton jártam, csak magamnak éltem és a gondolataimnak. Ideje változni!
- Ideje végre felnőni, mondtam én és hazasétáltam a valóságba.


(Another Earth című film példájára)