Rendszeres olvasók

2011. március 25., péntek

Holnap lesz friss :)

Sziasztok!

Kész vagyok a 6. fejezettel, de még maradt némi szöszmötölés vele, szóval csak holnap tudom feltenni, de előre elárulok nektek néhány dolgot, sőt még ízelítőt is felteszek, mert most elég gyorsan összejött a 6 komment.
Címe: Kit áruljak el? (ez még lehet, hogy változik)
Szemszög: Sue

Ízelítő:

"- Ha nem mondom el elégtelent kapok? – kérdeztem.

- Meglehet – bólintott, de ennyi, semmilyen más jelét nem adta, hogy ember.

Elemeltem tekintetem bajuszáról, ugyanis nyomasztó látványt nyújtott.

Hardra gondoltam, arra ahogyan láttam akkor. Megtört, valami benne megtört és bennem is. Tudom, hogy akkor és csakis akkor láttam először sírni, jó formán azt gondoltam képtelen rá, pedig Jennis elmesélte nekem, hogy általános negyedikben egy fiú fizikailag bántotta. Emlékszem rá, hogyan karoltam át, húztam magamhoz s egyben fogtam le, hogy ne mozduljon. Láttuk, láttuk, hogyan esik lángoló darabokra bostoni kertvárosi házuk.

- Sajnálom, de már nem emlékszem – tagoltan ejtettem ki a szavakat, ügyelve arra, hogy ne halljon bele senki hazugságot."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése