- Boszorkányság! Istenkáromlás! Máglyára a fenevaddal!
„Van egy mese, amitől jobb, ha rettegsz!”
- Gyilkos!
„Ez az én mesém.”
Égő botokkal közeledtek, harsányan káromkodva adtak hangot gyűlöletüknek, de nem tehettem semmit. Nem tudtam, hiszen megvoltam kötözve, mint egy sonka. Meg fognak ölni, amíg sebezhető vagyok, addig cselekednek. Egész közel értek hozzám, de nem hallottam őket, csak a tüzet láttam, a perzselő tüzet.
- Azt mondják a farkast gyönyörű báránybőr rejti, s csak akkor mutatja meg igazi valóját, ha a Hold átka utoléri – szólt egy fenyő illatú hang a tömegből. Előlépet Red.
Kapkodva szedtem a levegőt. Ez nem lehet! Nála is van fáklya, a kezében, azzal lépkedett felém. A falu népének szavait nem értettem. Szemem, fülem, eszem csak rá koncentrált. Hogy tehette?
Leguggolt mellém a földre, az égő botot, alig fél méterre az arcomtól tartotta. Mélyen a szemeimbe nézett, majd szólt:
- Nem félek tőled.
Zihálva fogtam vissza belsőtüzem, a farkas éledezett bennem, de nem volt itt az idő, még csak Luna voltam.
- Pedig jobban tennéd – hörögtem reszelős embertelen hangszínen.
Megrázta a fejét: - Soha.
A tűz elszabadult és a pokol ajtaja kitárult. A harag, a düh átalakult bennem valami mássá, hallásom élesedett, látásom erősödött, mint szaglásom és erőm.
- Jön a farkas!
Két órával ezelőtt
„Az a legszebb az egészben, hogy igaz!”
- Én vagyok… - suttogtam. – Red, én vagyok a farkas.
Elképedve bámult rám, de nem engedett el, még mindig a falnak szorítva tartott.
- Ma este telihold lesz… El kell tűnnöm.
- Nem – fenyő illatú ajkain kicsúszott tiltakozása.
- Tessék?
- Nem mehetsz el – szólt újra.
- Ha maradok levadásznak, elfognak kapni és megölnek – magyaráztam, de ekkor hirtelen leesett, hogy nem is lepődött meg azon, amit mondtam. Ő? – Nem félsz tőlem – ez nem kérdés volt, mégis válaszolt.
- Soha.
- Te tudtad – jöttem rá végül. – Honnan?
- Láttalak átváltozni múlt hónapban – rezzenéstelen hangon válaszolt.
- De hogy-hogy nem félsz tőlem? – értetlenkedtem, hisz az képtelenség, hogy ilyen egyszerűen nem vesz tudomást arról, ami igaz, ami valós és gyilkos.
Elmosolyodott keserűen, ám ajkaival közeledett felém és közben egy kicsavart gúnydalt dúdolt:
- Nem félek a farkastól. Nem bánt az csak megcsókol!
Később
Megszöktem, messze bent jártam az erdő sűrűjében, csak egy valaki üldözött még. Úgy hittem jobb, ha bevárom és meglepem.
- Luna! – kiáltotta Red, mikor előtte teremtem. Kifújta a levegőt megkönnyebbülve, majd neki támaszkodott egy fának. Mosolyogva dicsérte meg alakításom. Kérte, hogy változzak vissza és én azt tettem, mert nem voltam többé farkas.
„A mese vége az, hogy a farkas beleszeretett a pirosba és végre legyőzte a Hold átkát. S, hogy az emberek ne üldözzék, eljátszotta halálát. Aztán boldogan éltek, míg… amíg teliholdkor gyermekeiknek nem nőtt agyara.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése