7. fejezet

A terv kész, bocsi Tessa

Bocsi a késésért, de így a hétvége végén megérkeztem a hetedik fejezettel és mivel ennyit késtem nem emelem fel a kommentár határt. Kellemes olvasás! Aztán Írjatok ám :)

Valamikor Kedd és Szerda között

Szemszög: Hard

Azt se tudtam mit akarok, merre menjek, hová tartsak és milyen úton. Egy nevet, egy lakcímet se tarthattam magaménak, de még ha meg is lenne, akkor se igazodnék el, a nagy almában.

Egy pillanatra megálltam összeszedni gondolataim. Tessához igyekszem az éjszaka közepén, hogy elkérjem annak az embernek a számát, aki talán többet tud, mint apa meg Ves. Busszal közlekedni ilyenkor veszélyes, ezért akartam „ÉN”, Ves Bentleyével menni. A slusszkulcsot menetközben leakasztottam a fogasról, most pedig itt vagyok, bőröndöm a hátsó ülésen én pedig a vezetőiben.

Komolyan ezt akarom? Megszökni? Mi más esélyt tálal nekem a jövő?

Várni itthon, hogy apa és Ves hazatérjen a fejvadászatból, három nap alatt biztos megfordulnának, már ha nem csak nevük van, hanem címük is, de addig én éljem unalmas életem a bejárónő őrzése alatt.

Na ne!

Akkor maradok inkább a saját tervemnél, melyet mérgemben ötlöttem ki, ami annyit tesz, kiszedni Sueból, amit titkolt. Persze keresgélhettem volna tovább apa iratai között, ám ahogy ismerem, semmilyen írásos jegyzetet nem hagyott maga után, mellyel bármikor meggyanúsíthatják. Ravasz és figyelmes ember, ki csak az elméjében bízik. Na és az sem elhanyagolható tényező, hogy nem utánuk akarok odaérni, mint valami utóhullám. Én akarok a cunami lenni!

S majdnem teljesen biztos vagyok abban, hogy Sue ebben segítségemre lesz. De, hogy miért pont Tessától kell elkérnem a számát az sajnos egyszerű. Az én mobilom még tavaly kinyiffant egy szerencsétlen rögtönzött karate gyakorlat közben. Ripityára tört, még a SIM kártya is. Viszont Tessa bírja az Old-timeos dolgokat, van egy retró notesze, telefonkönyve kinek, hogy tetszik, melybe általános elsőtől kezdve körmöli a telefonszámokat. Biztos vagyok benne, hogy Susanne Ross száma is köztük lesz.

A terv kész volt.

Ha minden jól megy apáék előtt érek New Yorkba, s ha van mázlim reggel indulás előtt még utoljára nem néznek be üres szobámba, bár sokat nem számítana, mert este Martha úgyis leadná a drótot, hogy a kisasszonyka nem jött haza. Ezt a részét is átgondoltam, nem kell félni. Tessát megkérem, hogy mondja azt, hozzá cuccoltam.

Igen, minden perfekt.

Csak még egy bökkenő van, hogy elinduljak.

Próbáltam összeszedni magam, nem bénázhatok. New Yorkba tartok, hogy bosszút álljak a gyilkoson, egy kocsi nem rémíthet meg, akkor se, ha jóval nagyobb, azoknál, mint amelyet eddig használtam.

Mély levegőt vettem, hajam fülem mögé tűrtem és az immáron újra érvényes jogosítványt ellenőriztem a kesztyűtartóban.

- Oké, nyugi Hard! Megy ez. Emlékszel még, hogy kell – akár egy skizofrén.

Nem azzal van a baj, hogy már elfelejtettem – akartam volna válaszolni, de a slusszkulcsot becsúsztattam helyére s szép lassan elfordítottam.

A motor nem bőgött fel, mint valami triceratops, csak halkan duruzsolt, mégis összeszorult a torkom és kettőn láttam.

- Ves ki fog nyírni – nevetgéltem fanyarul

Lecsuktam szemem, amit nem kellett volna, mert újra ott teremtem a múltban. Volt kocsimban, volt barátnőmmel. Száguldoztam, mint valami őrült, megsúgom az is voltam.

- Hard, állj meg! – sipákolta az anyósülés. – Hard légy szíves állj meg! Ilyen sebességgel, szász, hogy egy lámpaoszlopra felkanyarodva végezzük.

Nem álltam meg, nem is lassítottam.

- Sue, az én hibám volt! Megmenthettem volna.

- Mikor odaértünk, már késő volt – válaszolta egyszerre.

- Nem! Sosincs késő – ordibáltam, szemeibe néztem könnytől áztatott szemekkel. Kissé teátrálisnak hatott mindez így együtt, de egyáltalán nem érdekelt.

- Meghaltál volna te is – mondta megszeppenve, egy akkorddal lejjebb.

- Talán – motyogtam.

Tudtam, hogy igaza volt, nem akartam elhinni. Hibáztatnom kellett valakit s még a következőt nem mondta, magamat vontam felelősségre.

- Nem a te hibád volt.

Először csak üres fecsegésnek tűnt, sekélyes nyugtatgatásnak, de később, valahogy rájöttem, hogy nem volt az.

Még mindig nem figyeltem az útra, csak Suet néztem és azt a lelkifurdalástól torzult arcát. Valamit nem mond el, valamit titkol a lelki-fröccs. Nem volt idő rákérdezni, mert felkiáltott:

- Vigyázz, Hard!

Egyszerre az úton volt tekintetem. Szőke hajú fiú futott le a járdáról, egy béka után. Lábam a féket taposta, kezem a kormánykereket irányította jobbra, pontosan, tökéletesen neki egy fának.

Másnap a korház egyik szobájában ébredtem. Jobb kezem eltört, de semmi súlyos. Suenak pedig kutya baja, ahogy a kis fiúnak. Két év után a jogosítványom is visszakaptam, de többet már nem vezettem, mostanáig.

Lábam a gázpedálon, jobb kezem a kuplungon, másik a kormány bőrborítását markolta. Még mindig bizsergett a jobbik, figyelmeztetve, hogy legutóbbi kísérletem a vezetésre nem sült el valami csodásan. Úgy döntöttem nem fog érdekelni a múlt, nem rémiszt meg többé. Indítottam, kihajtottam utcánkból, magam mögött hagyva lányos szobám és két békésen szunyókáló rokonom.

Há-há! Előbb kell felkelnetek, ha utol akartok érni – gondoltam komoran.

Percekkel később már a főutcán előzgettem néhány odújába tartó éjszakai baglyot. Annyira, de annyira hiányzott már a vezetés. El se tudom képzelni, hogy a fenébe bírtam ki. A száguldás, a kormány és maga a tudat, hogy kezemben az irányítás. Én döntök, hogy merre tartok, én vagyok, független és szabad. Ez a tudat jobban hiányzott, mint aszályban az eső. Persze nem felhőtlen örömöm, a rossz szájíz nem múlt el, de már nem sokat számított.

> (tekerés előre)

- Tessa, nyisd ki! Tessa! Tessa! – dörömböltem a nyolcas feliratozású ajtón, Tessa, Valery és Beccy ajtaján – Tessa, kérlek!

A retesz elhúzódott, áldozatom kinyílódott, de barátnőm helyett Valery állt velem szembe.

- Elment az eszed Hard? Mi a faszért kajabálsz éjnek idején?

Valery, Tessa hárpia lakótársa, mondjuk ez esetben érthető, miért ellenséges, de alapból nem vagyok a kedvence, ám akkor is, az isten szerelmére nem esik le neki: Talán fontos, liba!

Be akartam lépni mellette, de behajtotta az ajtót addig, meddig csak ő fér el.

- Mit akarsz a hippi csajtól?

- Csak szólj neki! – parancsoltam, ellenkezést nem tűrő hangon.

Nem mozdult, de bőszen méregetett kék, óriási, bogár szemeivel.

- Itthon van? - általános esetben ilyenkor, ez hülyekérdésnek hangzana, de nem Tessánál.

- Nem, épp hódokat ment hajnali egykor. Tudod, fontosak – utolsó szavait artikulálva közölte.

Igen, hát ez a gúny.

- Valery, ha szólsz neki, előbb elhúzok. Nem esett még le? – vágtam vissza.

Erre csak megfordult és elsétált, én követtem, bár nem invitált be. Ezerszer jártam itt, ismertem az utat, még sötétben is.

Bent másik két ajtó nyílódott ki, az egyiken Rebecca fáradt, nyúzott, megkínzott - az ember nevezheti bárhogy nem változtat a tényen, hogy ramatyul festett - tekintettel hunyorgott rám. Őt se kedveltem semmivel se jobban, mint a szőke bogárszeműt előttem, ezért csak gonosz vigyor terült szét elmémben látványától, nagyon, nagyon gonosz.

Összeszemezett Valeryvel, amolyan ki nem mondott mondatot sóhajtottak fel együtt – Jaj, itt ez a görény!

Hál’ Istennek a másik mögül végre föltűnt barátnőm.

- Hard, te mit keresel itt? – kezdte s tudtam, hogy nem fejezi egy hamar be, mert ha Tessa zaklatott pont vessző nélkül mondja, meddig levegője bírja - Hajnali fél egy van mégis mi történt ugye nem vesztetek össze megint Vessel de biztos hogy az történt és apád Mr. Madigen ő neki se esett baja te jól vagy zaklatottnak tűnsz mégis mit keresel itt ilyen későn vagyis korán úristen már szerda van Hard mi a fenének dörömböltél – Valeryre és Beccyre sandítottam, akik a kényelmes műbőrfotelekben helyezkedtek el s a kezdeti nehézségek ellenére élvezték a műsort, amit így iderittyentettünk barátnőmmel – hoztál cuccokat mert jól gondolom hogy jól gondolom itt akarsz tanyázni egy ideig az én szobámba fogsz aludni mert a csajok nem bírnak majd én alszok a földön úgyis gyakorolnom kell a jövő heti tűntetésre egy sátorban...

- Tessa, nyugi már! – állítottam meg szájmenését.

Kezeim tiltakozón felemeltem, megerősítve azt a tényt, ha folytatja, leütöm. Mikor ez benne is tudatosult, szóra nyílt száját önkéntelenül összeszorította s végre valahára figyelt. Beccy, Valeryvel csak kuncogtak, nem hitték el igazán, hogy képes lennék bárkit is bántani.

- Megvan még a noteszed? – kérdeztem könnyedén, cipőmet bámultam, vagyis inkább az a helyet, ahol sejtettem, hogy lehet.

Tessa fellélegezve fújta ki a levegőt, mely benne ragadt pillanatokig.

- Persze, ne öljétek meg egymást, mindjárt itt… hozom – s ezzel eltűnt éjfekete szobájában.

Valery maga mellett felkapcsolta egy asztali lámpát, ami némi fénnyel végre bevilágította a szobát. Hunyorogtak a hirtelen termett világosságban, de azért felém lövelltek néhány ellenszenves pillantást.

Barátnőm visszatért a nappaliba könyvével a kezében.

- Kit keresel?

Egy pillanatig nem tartottam jó ötletnek megosztani, de aztán rájöttem, hogy elég bunkóság lenne. Rátörök az éjszaka s még csak ennyit se teszek meg. Persze tudtam, hogy válaszom sok kérdés elé állít.

- Suet, Susanne Ross száma kell – szászázalék, hogy Tessa elsőre is tudta kire gondolok.

- Éjfélkor? – kérdezte kissé cinikusan.

Hálát adtam az úrnak, hogy nem esett le neki miért, ugyanis Tessa mindent tudott rólam, Sueról és azokról, miket együtt éltünk át, még sejtésemet is, arról, hogy hazudik volt barátnőm.

- Fontos – magyaráztam.

Nagyban lapozott, de csak nem talált semmit. Mellélépdeltem, kikaptam kezeiből, mert a sok ásítástól, mely belőle tört fel már alig látott. A kétezer ötös évet kerestem, hiszen akkor találkoztunk, lettünk barátok Tessával.

- Ugye nem arra kell? – kezdett kitisztulni elméje.

Nem bírtam hazugságra nyitni ajkaim, így hát nem szóltam, csak lapozgattam.

- Te azt gondolod, tud valamit – ez nem kérdés volt.

Igen, Tessa mindent tudott, rólam, a katasztrófáról, az autóbalesetről és a teóriámról, csak a pillanatnyi fáradság lehetett, mely akadályozta, hogy erre előbb ráébredjen.

Nem volt alkalmam valami féligazságot hozzávágni - hazudni nem tudtam volna - mert rátaláltam arra a bizonyos évre, rögtön az enyém alatt szerepelt. Gondolkodás nélkül előkaptam mobilom bepötyögtem a számot, de aztán nem csuktam be a könyvet, mert megláttam még három ismerős nevet.

Jennis Rebecca Enderson meg Aly és Aj Cassidy. Ezek még jól jöhetnek, beírtam hát azokat is.

Becsuktam s végül visszaejtettem Tessa kezeibe.

- Köszi – suttogtam.

Úgy gondoltam, akkor itt végeztem is, ezért megindultam a kijárat felé, nem gondoltam, hogy köszönnöm kéne.

- Hova mész? – követett Tessa.

Nem fordultam meg, csakúgy a levegőbe beszéltem.

- Ha keresnek, nálad lakom, oké? Csak néhány napig.

- Őszintén? Nem, nem oké! Mit akarsz tenni Hard, hm?

- Öhm… semmi… nem lesz gond. Három nap múlva jövök.

- Hova készülsz?

- Csak körül nézek egy kicsit New Yorkban.

- Körül nézel egy kicsit?

Már a lépcsőn baktattunk le, mikor Tessa elkapta vállam és megállított.

- Hard ez őrültség! Mit gondolsz? Egyedül mindent elintézel? Baszki ez nem egy hollywoodi film! – húha nagyon ideges, ha már „káromkodik”.

Megfogtam kezeit és óvatosan, mintha törékeny volna lehámozta magamról.

- Figyelj, ez nem a te ügyed! Sajnálom, hogy felébresztettelek és hálás lennék, ha falaznál nekem, de ennyi. Nem kérek tőled semmi többet, se gyámozást se aggódást!

Mintha süket lett volna, meg se hallott semmit.

- Mivel jöttél?

- Tessék?

- Ugye nem buszoztál?

- Mi? – teljesen el is felejtettem, hogy nem vezetek. Persze, Tessa nem tudta. – Nem, Ves Bentleyjével.

- Te vezettél? – ámuldozott.

- Hát, igen, de nem hiszem, hogy ez kell, hogy legyen a legnagyobb problémád.

- De, hát…

- Nem Tessa, én mentem. Majd hívlak.

Azzal újra elindultam, magam mögött hagyva Tessát is.

> (tekerés előre)

Órákkal később az autópályán hajtottam, szemem a célon s bármennyire fáradt voltam nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy megálljak aludni. Őszintén, semmire se volt időm. Mintha máris reggel lenne, persze még nem jött fel a nap. Úgy gondoltam ideje lenne felkelteni Suet és végre kifaggatni. Előhalásztam farmerem zsebéből a mobilom, aztán Sue nevénél megnyomtam a zöld gombot.

Fura, első kicsengés után felvette, pedig a számom biztos, hogy nem ismerete.

- Halló? – szólt, csöppet se álmos hangon.

Nem vártam semmire, semmi reagálási időt nem hagytam, egyből letámadtam a tényekkel.

- Hard vagyok. Beszélnünk kell!